Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

2015.11.25. Sokszínű fizika 1. ea. - Új technológiák (BAS)

2015.11.25. Sokszínű fizika 1. ea. - Új technológiák (BAS)
A Magyar Tudományos Akadémia felkérésére iskolánk a Fény Nemzetközi Éve programsorozat Pest megyei partneriskolája lett. Ennek keretein belül az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont munkatársai 2015. november 25-én elhozták nekünk „Sokszínű fizika roadshow”-jukat, melyet közel 350 diákunk élvezhetett. - Pocsai Mihály „A részecskefizika jelene és jövője: új technológiák” című előadása.
2015-12-08
Galéria megtekintése »

2015.11.25. Krektivity

2015.11.25. Krektivity
Az Audi Hungaria 2015. november 20-án immár tizedik alkalommal rendezte meg az „Audi Technik Kreaktivity 2015” műszaki vetélkedőt, amelyet minden évben középiskolás tanulók számára szervez meg a győri négykarikás vállalat. Az idei tanévben szakközépiskolánkból három csapat is nevezett a megmérettetésre, és egyikőjük fel is állhatott a dobogó legfelsőbb fokára.
2015-12-03
Galéria megtekintése »

2015.11.24. Az új Boronkay címer előtt

2015.11.24. Az új Boronkay címer előtt
Új látványossággal gazdagodott november 24-én iskolánk folyosója, az Arculat Stúdióban boronkays diákok igazolványkép méretű fotóinak felhasználásával egy 2x2,5 méteres Boronkay címer készült el.
2015-12-11
Galéria megtekintése »

2015.11.24. EU verseny (Sebestyén M., Nemeshegyi Cs.)

2015.11.24. EU verseny (Sebestyén M., Nemeshegyi Cs.)
2015-12-08
Galéria megtekintése »

2015.11.24. EU verseny (Prohászka Bianka)

2015.11.24. EU verseny (Prohászka Bianka)
2015-12-08
Galéria megtekintése »

2015.11.24. EU verseny (Fazekas Dorka)

2015.11.24. EU verseny (Fazekas Dorka)
2015-12-08
Galéria megtekintése »

2015.11.21. Túra 3 - Őszi séta a Pilisben (Martzy)

2015.11.21. Túra 3 - Őszi séta a Pilisben (Martzy)
A túra szakosztály harmadik őszi túráját a Pilisbe szervezte. November 21-én reggel 8 órakor gyülekeztünk a váci révnél. A baljós időjárás jelentések ellenére viszonylag sokan vettek részt a kiránduláson.
2015-12-04
Galéria megtekintése »

2015.11.21. Túra 3 - Őszi séta a Pilisben (Adámi Bence)

2015.11.20. Bécsben (Kovács Zs., Vanderlik Cs.)

2015.11.20. Bécsben (Kovács Zs., Vanderlik Cs.)
Iskolánkban már régóta hagyomány a „télindító” Bécsi kirándulás. November huszadikán hajnalban a legtöbb diák még az igazak álmát aludta, mikor mi már útban voltunk Ausztria felé.
2015-12-08
Galéria megtekintése »

2015.11.16. Implom verseny az iskolánkban

2015.11.16. Implom verseny az iskolánkban
A 2015/2016-os tanévben is megrendezik az Implom József Középiskolai Helyesírási Versenyt Kárpát-medencei diákok részvételével. A Boronkayban az iskolai fordulóra 2015. november 16-án került sor.
2015-11-17
Galéria megtekintése »