A kávéház és a demokrácia

Eredetileg a városszerkezetben is az „átmenet” pontjain – kapuknál, piactereken, hídfőknél – kínált pihenést, felfrissülést, feltöltődést testi és szellemi értelemben egyaránt, s a különböző rétegek - arisztokraták és polgárok, sőt nagyon egyszerű emberek –, a különböző korosztályok és a két nem érintkezésére is olyan lehetőséget adott, amit semmilyen más intézmény nem tudott biztosítani. A kaszinók, klubok, szalonok természetüknél fogva zártkörűek voltak; a korzók, parkok és egyéb szabadtéri helyek hosszas tartózkodásra nem alkalmasak, ráadásul az időjárás szeszélyeinek is ki van téve az ember; a színház vagy a könyvtár a találkozást lehetővé teszi ugyan, de az elkülönülést már nemigen – de ne is folytassuk a sort.

A kávéház Pesten majd két és fél évszázadon át egyidejűleg volt színtere a kötetlen beszélgetésnek, sokféle játéknak és szórakozásnak, de az üzleti életnek és a helyi, sőt az országos politikának, a sajtó és a szépirodalom életének is. Az összes többi vendéglátóhelytől az különbözteti meg, hogy nem az éhes-szomjas munkadarab megtömésén és/vagy leitatásán, majd gyors eltávolításán fáradozott, hanem azon, hogy a sok különböző igénnyel jellemezhető embert – lehetőleg többedmagával – becsalogassa, és addig tartsa benn, ameddig csak lehet. Mindezek miatt jól körülhatárolható külső és tartalmi jellemzőkkel rendelkezett, amelyek történelme során kisebb módosulásokkal, de mindvégig megmaradtak. Közhelyszerűen 19. század végi keletkezésűnek tekintett sajátosságai már sokkal korábban is tetten érhetők és szinte változatlanul megfigyelhetők. Ilyen sajátosság egyebek közt a kávéházi demokrácia, a szakosodott törzskávéházak egyedülállóan nagy száma, valamint a női közönség jelenléte. (Saly Noémi: „Ide minden rangú ember és mindkét nem eljöhet...”
A pesti kávéház mint a társas élet színtere. Budapesti Negyed 46. (2004/4)

2011. december 13-án iskolánk vendége volt Saly Noémi irodalomtörténész, aki a kávéházak magyarországi történetéről, illetve a XX. század elején Budapesten működő legjelentősebb irodalmi kávéházakról tartott előadást.

Akiknek volt szerencséjük végighallgatni a két órás előadást, megtudhatták, hogy került a kávé Magyarországra, kik azok a kávésok, mikor nyíltak az első kávéházak, miért éppen Pilvaxnak hívták azt a bizonyos  1848. márciusában oly fontos szerepet játszó budapesti kávéházat,  és ki volt Fillinger János. Hogy ki?

1846-ban vette át a Pilvax bérleti jogát, attól kezdve ő volt Petőfiék „kávésa”. „Ő az, aki a kedvükért kiakasztja a falra a francia forradalom nagyjainak portréit és a Bastille képét. Ő tűri békésen, hogy csizmás lábbal ugrálnak a biliárdasztal zöld posztóján, ő pörköli a kávét hajnalban az udvaron a hideg márciusi esőben, hogy friss főzettel várhassa ezt a rebellis bandát.” (Saly Noémi:Hódolva az ifjúság lángoló honszerelmeinek – A Pilvax a forradalom előtt és után. Budapest, 2004. – I. új folyam – 2004/1. szám).

Saly Noémi fantasztikus előadói stílusa, közvetlensége, rendkívül élvezetes előadásmódja minden hallgatót magával ragadott. Az előadást Karinthynak a kávéházi élettel kapcsolatos novellái tarkították boronkays diákok előadásában, illetve a 12. A osztály írásai, akik a témával részletesen foglalkoztak Gergelyi tanárnő magyar óráin.

Dr. Behányi Rita