Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Aratott a Boronkay fizikából is

2011-06-07 09:51:00

Elhoztuk az első, az ötödik és a hatodik helyezést a Mikoláról, négy döntősünk volt az OKTV-n

 

Az Országos Mikola Sándor fizika verseny háromfordulós, az OKTV előszobája, kilencedikesek és tizedikesek számára írják ki minden évben. Az első fordulót az iskolában írták, második fordulóba az kerülhetett, aki 50 %-ot teljesített. A második forduló Pesten volt, oda négy tanulónk jutott be, Kalácska Eszter, Gacsályi Márton, Pásztor Zakariás és Debreceni Ádám. Az országos döntőbe a gimnáziumi és szakközépiskolai kategóriából összesen negyven diák jutott be, abból négy a mi iskolánkból.
 
 
A döntő három napos volt, a kilencedikeseknek Gyöngyösön, a tizedikeseknek Sopronban rendezték. Az első napon feladatokat kellett megoldani, a második napon mérési feladatok voltak, a harmadik napon következett az eredményhirdetés.
 
A döntőbe szülők vitték el a saját költségükön a gyerekeket és igen szép eredménnyel tértek haza. Kalácska Eszter országos hatodik, Gacsályi Márton az ötödik, az egyedüli tizedikes, Debreceni Ádám elhozta az első helyezést.
 
Ezek az eredmények azért kimagaslóak, mert csak heti két órában tanulják a fizikát. Hivatalos szakkör nem volt, de azért számos órában sikerült a szaktanáraiknak, Tóthné Brassói Hildának és Jendrék Miklósnak felkészíteni a gyerekeket.
 
Ebben a versenyben még az jelentett nehézséget, hogy több mint két éves anyagot kell elsajátítaniuk, és mérési feladatokat is olyan szinten kellett teljesíteniük, melyet itt alig tudtak gyakorolni. Matematikai hátteret is sokszor mellé kellett tanítani, mert számos anyagot matematikából még nem tanultak, melyek ismerete nélkül a fizika feladatokat nem tudták volna megoldani. A nehézségtől nem riadtak meg, lelkesedésük, akaratuk és tudásuk nélkül ez a szép eredmény nem születhetett volna meg.
 
Az iskola történetében első alkalommal fordult elő, hogy a fizika OKTV döntőbe négy növendékünk is bekerült: Marinovszki Árpád, Petényi József, Borkó Máté, és Józsa Márton.
A döntőben negyven növendék közül a középmezőnyben végeztek, elhozták 19, 22, 23, 25- helyezést. Mind a négy tanuló Jendrék Miklós tanítványa.
Szilágyi Erzsébet