Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma

Boronkays tanárok a CERN-ben - III.

2011-10-29 11:56:00

Az idén augusztusban közel negyven, ismereteit bővíteni kívánó, lelkes csoport tagjaként két Boronkays tanárJendrék Miklós és Jendrék Gabriella – is részt vett az Eötvös  Loránd Fizikai Társulat által meghirdetett egyhetes Cerni továbbképzésen. (A cikksorozat 3. része.)

A technika ördöge nekünk kedvezett 

 
Programjaink között szép számmal szerepeltek üzemlátogatások (4. ábra). Ezek során lehetőségünk nyílt arra, hogy testközelből ismerjük meg az itt dolgozó kutatók munkáját,  valamint erőfeszítésüket annak érdekében, hogy megvalósítsák célkitűzéseiket és leküzdjék azon technikai problémákat, amelyekről az elméleti előadásokon hallottunk. Az LHC  működése alatt nincs mód arra, hogy látogatók lemenjenek az alagútba. Nekünk szerencsénk volt: érkezésünk előtt műszaki okok miatt (áramszünet) leállt a gyorsító, így meg tudtuk tekinteni a CMS detektort. Mivel a mágneses mezőt nem kapcsolták ki, semmi olyat nem vihettünk magunkkal, amit károsíthat a mágneses mező. Szillási Zoltán, akinek a segítségével (és nem kis türelmével) sikerült átvergődnünk a bonyolult áteresztő rendszeren, elővette a kulcscsomóját, és az azon lévő mágnesezhető kulcs vízszintes helyzetbe került. Pedig  az indukció „mindössze” 3 mT volt (a mágnesekben 8,9 T!). (A mágneses mező erőssége a Föld felszínén legkevesebb 30 mikrotesla (0,3 gauss) Dél-Amerika és Dél-Afrika egyes részein, legtöbb 60 mikrotesla.) [11]
 
 
 
5. ábra. Látogatás az SM18 mágnesellenőrző állomáson és a számítóközpontban
 
 
 
6. ábra. A protonforrás és a lineáris gyorsító
 
Sajnos, mivel senki sem merte kockáztatni digitális kamerája épségét, felvételek a rendhagyó fizikaóráról nem készülhettek.
A véletlen szerencsének volt köszönhető az is, hogy bejuthattunk a lineáris gyorsítóhoz, és az indítás előtti percekben még egy-két fotót is készítettünk róla (6. ábra).
Szakmai szempontból a CERN-en kívül még egy programmal gazdagodhattunk. Látogatást tehettünk egy fúziós reaktorokkal foglalkozó kutatóközpontba (tokamak) (7. ábra)
 
7. ábra. A TCV tokamak
 
 
 
8. ábra. A hang terjedési sebességének mérése a CERN-ben és s Mont Blanc-on
 
Itt megtudtuk, hogy hol tartanak a könnyű magok egyesítésével (magfúzió) kapcsolatos, energiatermelést célzó kísérletek, valamint tájékoztatót kaptunk a Nemzetközi Kísérleti  Termonukleáris Reaktor, az ITER (International Thermonuclear Experimental Reactor) kutatás-fejlesztési projektről [12].
 
Már hagyománnyá vált, hogy a CERN-i továbbképzés programjai között szerepel valamely egyszerű mérési gyakorlat elvégzése. Ezek közül néhányat nemcsak a CERN területén, de a Mont Blanc 3800 méteres kilátójában is elvégeztünk (8. ábra).
 
Középiskolai fizikatanár számára fontos, hogy az elhangzottakat, látottakat tovább tudja adni diákjainak. A kutatások bonyolultsága nem teszi lehetővé a tudományos tevékenység  részletes ismertetését, mégis szükség van arra, hogy érzékeltessük, mekkora hatalmat jelent a tudás, milyen lehetetlennek tűnő feladatok megoldására képes az emberiség. A  CERN-ben töltött egy hét sokban hozzájárult ahhoz, hogy képesek legyünk kellő felkészültséggel és lelkesedéssel teljesíteni ezen küldetésünket.
 
folytatjuk ...
 
<ugrás vissza>      |      <1. rész>      |      <ugrás előre>