Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Diákolimpikonok köszöntése a Boronkayban

2011-11-05 23:00:00

A váci iskolák tanulói az elmúlt oktatási évben is kiválóan szerepeltek a különböző sportágak diákolimpiáin. Idén immár 14. alkalommal díjazta a város az ezeken a versenyeken érmes helyezést elérőket, illetve felkészítő tanáraikat, edzőiket. Iskolánk tornacsarnokába 2011. október 28-án közel másfélszáz sporttehetség kapott meghívást, hogy teljesítményeikért átvegyék a városi önkormányzat elismerését.

A Himnusz dallamai után Fördős Attila polgármester köszöntötte a díjazottakat és köszönte meg nekik, hogy szorgalmukkal, kitartásukkal nemzedékük elé példát állítanak és messzire viszik városunk hírnevét. Ezt követően a polgármester az általános iskolások részére, míg Pető Tibor alpolgármester a középiskolás diákoknak adta át az elismeréseket. Mokánszky Zoltán, sportért felelős alpolgármester pedig a tanárok, edzők emlékdíját nyújtotta át. Az ünnepség a Szózat eléneklésével zárult.

Iskolánknak idén megint nem volt szégyenkeznivalója, álljék itt a 2010-2011-es tanévben diákolimpián érmet nyert 44 kiváló sportolónk névsora:

  Pornói Dóra Martinovics Lilla
  Bácskai Dominika Molnár Fanni
  Tóth Tibor Benjamins Levente
  Kárpáti Attila Fülöp Máté
  Tomola Zoltán Molnár Tünde
  Madarász Mária Zöld Balázs
  Nagy Dániel Tasos Nikosz Vanealisz
  Oláh Dániel Sápi Pál
  Sápi Márton Kovács Bence
  Őszi Ádám Kenéz Tibor
  Fitter Dávid Horváth Norbert
  Bata Natali Jakubovics Renáta
  Czifra Bálint Lám Bálint
  Bermann Bence Kiss Iván
  Burger Balázs Gere Norbert
  Szűcs Géza Kurdi Máté
  Fazekas Laura Noé Bálint
  Kovács Kitti Prohászka Anna
  Kurdi Laura Noé Zsombor József
  Kálmán Zsombor Slezsák Zsuzsanna
  Michalik Dávid Oláh Gergely
  Jakab Rebeka Kurdi Bianka
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 Filmfelvételünk