Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma

Rövid tanítások az Életről, ahogy azt Jókai Annától kaptuk

2011-11-04 13:00:00

A Bernáth Kálmán Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola meghívására 2011. október 13-án Jókai Anna Kossuth-díjas magyar író- és költőnő látogatott el iskolánk dísztermébe, ahol a fiatalokkal egy pár perc alatt kialakított, oldott, bizalmi légkörben, valódi pedagógus módjára adta át gazdag élettapasztalatait. Vallomásában szinte mindvégig csak érintőlegesen beszélt az irodalomról, minden mondatával a mai kor kínálta alternatíváknál egy sokkal igazabb, értékesebb élet megélésére biztatta a jelenlévő fiatal hallgatóit

A találkozó előtt annyi már ismert volt az írónőről, hogy jóval az írói hívatásának kibontakozása előtt az 1961-ben az ELTÉ-n szerzett magyar-történelem szakos tanári diplomájával 1970-ig egy budapesti általános iskolában, később pedig pár évet a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban tanított úgy, hogy e munkássága is kitörölhetetlen emlékeket hagyott növendékei emlékezetében. Ezen az átlagosnak egyáltalán nem mondható író-olvasó találkozón ebből a varázslatos tanáregyéniségéből csillantott meg egy kicsinykét. Akárcsak Németh László, a pályája során Jókai Anna is mindig „megmaradt tanárnak” íróként is, műveiben szintén gyakran jelentek meg pedagógusok, a tanári hivatás, a tanítás lehetőségének és értelmének problémái. Írásainak motívuma szinte mindig az emberi közönyösség elleni küzdelem, a szeretet képviselete a világban, a spiritualitás, és a keresztény értékek fontosságának hangsúlyozása volt, és itt sem hazudtolva meg önmagát, szinte nem is beszélt e találkozón sem semmi másról

 

Előadásában arról beszélt, hogy gyermekkorától hogyan jutott el ahhoz, hogy író váljék belőle.

Alapélménye ezzel kapcsolatban az, hogy a gyermekkori önmaga és a felnőttkori énje között csak az évek alatt felgyűlt tapasztalatok jelentenek egyfajta többletet, alaptulajdonságaiban szinte semmi lényeges nem változott hosszú élete során, hiszen íróként ma is ott lakozik benne az a pesti polgárkislány, aki már gyermekként sokak nagy megrökönyödésére mindig szerette nevén nevezni a dolgokat, a jelenségeket. Mindig rengeteg sok gondja, baja adódott is ebből, édesanyja és gyermekkori környezete gyakran értetlenkedve fogadta a dolgokat mindig nevén nevező, gyakran talán oda nem illő erős kifejezéseit. Felelevenítette azt a gyerekkori élményét, mikor a már több mint ittas házmester bácsit meglátta magába roskadva a lépcsőházban, és anyjának annak nevezte, ami volt valójában is: részeg disznónak mondta. Nem értékítélet volt benne, mikor ezt kimondta, hanem csak a dolog pontos nevén nevezésének a vágya hajtotta. A csúf: csúf, a szép: szép, ahogy az Írás is mondja, „Legyen a ti beszédetek: Igen, igen, nem nem, ami pedig ezeken felül van, az a gonosztól van.” (Mát 5,37).

Később aztán szomorú tapasztalatai tanították meg arra, hogy a felnőttek e lényeglátását gyakran udvariatlanságnak, illetlennek, tapintatlanságnak tartották, de mint mondja, egész életében nem tántorította el aztán mégsem semmi az igazmondás ilyetén módon való gyakorlásától.

A magyar óra című első, nagy sikerű novellája is már az igazmondás mellett tört pálcát és ez az igazmondás kínzó igénye kísérte aztán végig egész tanári, írói pályafutásán. Elmondta, hogy élete javát egy olyan álszent diktatúrában élte, ahol már az is bátor tett volt, hogy az ember a dolgokat egyáltalán nevén merte megnevezni.

 

Rossz utakra tévedt, erősen megkísértett, s ezért sok rosszat cselekvő, ingatag jellemű ifjúságnak látja a mai nemzedékeket, de egyúttal azt is hozzátette, hogy kevésbé tartja ebben vétkesnek őket, mint a régebbi korok fiataljait, mert a média soha sem látott mértékben manipulálja őket. Arra bíztatta a jelenlévőket, hogy soha el ne higgyék a tálcán felkínált alternatívát, ezt a végsőkig manipulált Való Világot, el ne higgyék azt, hogy a giccs érték, hogy az erkölcstelenség jó és főként azt, hogy a szennyes létezés valaha is boldoggá tehet majd bárkit.

Nagyon kora ifjúsága óta határozott meggyőződése az, amit később Adynál olvasott a költő Menekülés az Úrhoz című versében „... mert szörnyüséges, lehetetlen, / Hogy senkié vagy emberé / Az Élet...”. Higgyétek el – mondta a fiataloknak – kell lennie folytatásnak, mert csak így kaphat értelmet az egyébként oly értelmetlennek tűnő, sokszor csak szenvedések végeláthatatlan sorának tűnő kusza emberi élet.

Útravalóként azt mondta a találkozó végén: „Ne keressetek sablonos megoldásokat az életetekre, igyekezzetek a boldogságot akkor is felismerni, amikor az nem tűnik olyannak, hogy okát lássátok az örömnek. Az élet ugyanis olyan valódi kihívások sokasága, amelyek mind csak azért vannak, hogy erősebbekké, érettebbekké váljatok általuk. Tehát a nehézségektől nem szabad megriadni, a próbatételek azért vannak, hogy megerősítsenek, hogy jobb emberekké váljatok. Azt értsétek meg, hogy az élet érettetek van, hogy megtanuljátok legyőzni az ellenetek ható erőket, hogy megtanuljatok a végsőkig harcolni az igazságért. A legfőbb küldetésetek pedig az, hogy tudjatok örülni az Életnek, mert az minden látszat ellenére, mindig úgy szép, ahogy éppen van.”

 

Jókai Anna csak mesélt, és mesélt, és tanított megunhatatlanul, minden szirupos érzelgősség nélkül, tiszta szívből, de már nem úgy, mint ahogy egy írónőnek ildomos és szokásos lenne, hanem úgy, mint egy nagyon kedves, nagyon őszinte, bölcs nagymama.

 Ne vegye hát udvariatlanságnak, Anna néni, köszönet e délelőttért!

 Hujbert István