Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Sportban is csúcson a Boronkay

2011-02-04 10:49:00

Ünnepi nap volt a Boronkay életében az idén január 20-a. A Magyar Sportok Házában az elmúlt tanév Diákolimpiáin legeredményesebben szereplő iskoláknak elismeréseket és pénzjutalmat adott át a MOB főtitkára, Molnár Zoltán és Deák György, a Magyar Diáksportszövetség elnöke. 

Az említett időszakban dobogós helyezéseket szereztünk: atlétikában, úszásban, mezei futásban, kosárlabdában, labdarúgásban és sporttörténetben. Így több mint ezer középiskola közül a második helyen végeztünk megelőzve számtalan testnevelés és sport tagozattal rendelkező iskolát, sőt speciális sportiskolákat is. A méltatás során elhangzott, hogy a díjazottak települései közül Vác városa a legkisebb létszámú, ami bizonyság arra, hogy kisvárosban is lehet eredményes sportélet.

Pajor Ferencné és Nagy Péter a díjátadó ünnepségen

Rendkívül elismerő hangon említették, hogy évek óta mindig több sportágban is indultunk, és szinte mindenütt kiemelkedő eredményt értünk el.

Pajor Ferencné és Nagy Péter testnevelők

A pontozási rendszer alapja a Magyar Diáksport Szövetség által előre meghatározott sportágakban szerzett helyezések az országos diákolimpiai döntőkön. Ezek a sportágak: atlétika, labdajátékok, úszás, duatlon és Szellemi Diákolimpia.

A díjat Pajor Ferencné, a testnevelési munkaközösség vezetője és Nagy Péter testnevelő vették át.

A Guinness-díjas kosárlabda-csapatunk

Az erkölcsi elismerés mellett pénzjutalmat, 350.000 forintot kapott iskolánk, amiből sportfelszereléseket és sporteszközöket veszünk.

Kiss Iván országos diákolimpiai bajnok gerelyhajításban

Sokéves kemény munka gyümölcse volt ez az elismerés, mely intézményünk és városunk hírnevét öregbítette. Büszkék vagyunk a sportolóinkra és tanáraikra.

Köszönjük!

Szaniszló Barnabás 3000 m-es síkfutás 1. helyezés