Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Szent György-napi ünnepség a Boronkay-ban - ES TV (2. rész)

Szent György-napi ünnepség a Boronkay-ban - ES TV (2. rész)
A programot az intézmény tanárai és öregdiákjai által m?ködtetett Boronkay Baráti Kör találkozója nyitotta meg, majd Dian János igazgatóhelyettes tartott ünnepi köszönt?t. Az ünnepségen bejelentették azt is, hogy idén melyik pedagógus veheti majd át az iskolai emlékgy?r?t. Váczy Emesének jutott ez a megtiszteltetés. A Szent György-napi rendezvény keretében koszorúkat helyeztek el Boronkay György mellszobránál és síremlékénél.
2010-04-26
Videó megtekintése »

Szent György-napi ünnepség a Boronkay-ban - ES TV (1. rész)

Képregénypályázat és előadás-sorozat a csodaszarvasról - ES TV

Képregénypályázat és előadás-sorozat a csodaszarvasról - ES TV
Pályázatot hirdetett a Váci Értéktár a város általános- és középiskolás tanulóinak. A szervez?k ezúttal olyan - 50 vagy 100 rajzból álló - képregényeket várnak a diákoktól, amelyek a városalapításhoz f?z?d? váci csodaszarvas legendáját dolgozzák fel. A verseny érdekessége, hogy a munkát négy részb?l álló el?adássorozat is kíséri, amely segíti a pályázókat a felkészülésben és a képregények megformálásban.
2010-03-12
Videó megtekintése »

Jankovics Marcell előadása volt az iskolánkban - ES TV

Jankovics Marcell előadása volt az iskolánkban - ES TV
Jankovics Marcell tartott el?adást Vácon. A filmrendez? a Váci Értéktár képregény-pályázatára jelentkezett diákoknak mesélt a csodaszarvas legendáról és a témával kapcsolatos kutatásairól. A számos díjjal jutalmazott grafikus a Boronkay Középiskola dísztermében arról beszélt, hogy a szarvas, mint szimbólum a világ szinte minden táján fellelhet?, és számos mitológiában a fény hordozójaként jelenik meg.
2010-03-19
Videó megtekintése »

Diákpolgármester választás 2010 - ES TV

Diákpolgármester választás 2010 - ES TV
Tízedik alkalommal választottak diákpolgármestert Vácon. A Föld napjához kapcsolódva idén is megrendezték a város középiskolásainak legnagyobb éves rendezvényét. A hagyományokhoz híven reggel a F?téren mutatkoztak be a diák-polgármesteri poszt várományosai, a középiskolások pedig a szokásos városismereti és kommunikációs verseny után adhatták le szavazataikat a hat jelöltre. Az új diákpolgármester diákunk, Adamcsek Leona lett.
2010-04-23
Videó megtekintése »

Néptáncos diákjaink a váci művelődési központ nagyszínpadán (3. rész)

Néptáncos diákjaink a váci művelődési központ nagyszínpadán (3. rész)
A Váczi Néptáncegyüttes 2010. február 3-án bemutatta a Weöres Sándor m?veire koreografált táncel?adását a váci Madách Imre M?vel?dési Központ nagyszínpadán. Négy boronkays diákunk is részt vett a sodró erej?, rendkívül újszer? táncjátékban. (Hujbert Anna (9d), Mráz Benedek (9g), vass Orsolya (11g), Vincze Erika (12n). Karánsebessy Balázs, Czinóber Klára vezeti társulatot. További képek a tánccsoport életér?l: http://vneptanc.fw.hu
2010-02-03
Videó megtekintése »

Néptáncos diákjaink a váci művelődési központ nagyszínpadán (2. rész)

Néptáncos diákjaink a váci művelődési központ nagyszínpadán (1. rész)

Fábián Gábor az idei felvételi feladatsorról - ESTV Online

Fábián Gábor az idei felvételi feladatsorról - ESTV Online
Lavinaként söpört végig az idei matematika központi felvételi a nyolcadikos diákok között. Szül?k és diákok, de több tanár is felháborodását fejezte ki a szokatlanul nehéz feladatsorok miatt. Mint megtudtuk, több tanuló sírva jött ki a 45 perces vizsgáról. Szaktanárok véleménye szerint az idei matematika tételsor a szokottnál is nehezebb volt. Miután a nyolcadik osztályos tanulók múlthét szombaton megírták a matek központi felvételit az internetes fórumokon ilyen és ehhez hasonló nyilatkozatokat tettek a vizsgázók. Az általános iskolás diákoknak mindössze 45 perc alatt kellett megoldaniuk a közel érettségi szint? matematikai feladatsort, mely 10 feladatból és egyenként átlagosan 4 alfeladatból állt. Tehát 1 feladat megoldására körülbelül 1 perc állt rendelkezésükre a vizsgázóknak. Fábián Gábor: "Én azt tapasztaltam, hogy a diákok, ahogy kijöttek a szombati központi felvételir?l, nagyon sokan sírtak, elkeseredettek voltak, sokan föladták a reményeiket, mondták, hogy ?k akkor ezek után már nem is fognak például a Boronkay-ba jelentkezni, vagy például a Madáchba, mert hogy ilyen pontszámmal úgysem fognak bekerülni. Had mondjam nyugtatásként a szül?knek, hogy ez a feladatsor minden korábbinál nehezebb volt. Ne essenek kétségbe, ne adják fel a reményeiket. Mindenképpen jelentkezzenek abba az iskolába, amit ?k els?dlegesen célnak kit?ztek, hiszen mindenki kevesebb pontot fog összességében elérni." Szaktanárok, szül?k, de leginkább a diákok azért tartják felháborítónak az idei feladatsorok kiírását, mert az általános iskolai matematikai tananyagban nem szerepelnek azok az ismeretek, amelyek szükségesek lettek volna a megoldásukhoz. Többen állítják: a teszteket gyakorlatilag lehetetlen volt megoldani. Fábián Gábor: "Magát a feladatsort, én személy szerint, matematika tanárként nagyon nehéznek, szokatlannak ítélem. Nagyon sok olyan feladat volt, ahol például hét teljes sor volt maga a leírás, hogy mi az, amit kell csinálni. Ezek alá voltak bontva a,b,c részekre, mindegyiket indokolni kellett, tehát ezek szokatlanok voltak, és egy nyolcadikos gyerekt?l nem elvárható. Ha a feladat típusaitól eltekintünk, akkor én azt mondom, hogy nehezebb volt, mint egy érettségi feladatsor." A diákok között azért vannak olyanok is, akiknek többnyire sikerült megoldaniuk a szokatlanul nehéz matematikai feladatokat. Az Oktatási Minisztérium közleménye szerint, újraíratni a vizsgát biztosan nem fogják, hiszen minden törvényesen zajlott le. A felvételi vizsgák hivatalos végeredményei február közepén lesznek nyilvánosak. Azoknak a diákoknak, akinek nem sikerült jól ez a vizsga, a tanárok azt javasolják, ne keseredjenek el, nyugodtan adják be a jelentkezésüket.
2010-10-29
Videó megtekintése »

Az ország középiskoláinak pontversenyében második helyen végzett Boronkay - ESTV Online (2. rész)

Az ország középiskoláinak pontversenyében második helyen végzett Boronkay  - ESTV Online (2. rész)
Budapesten, a Magyar Sport Háza konferenciatermében január közepén a Magyar Diáksport Szövetség a 2008/2009. tanévi diákolimpiai országos dönt?kön eredményesen szerepl? oktatási intézmények vezet?it, testnevel?it hívta meg immár hagyományosnak nevezhet? elismerési ünnepségére. A Magyar Diáksport Szövetség versenyeztetési és foglakoztatási rendszerében a diákolimpiák országos dönt?in az elmúlt tanévben 65 sportág korcsoport szerinti pontozás során 714 oktatási intézmény fiataljai szereztek legalább egy pontot. A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke dr. Schmitt Pál gratulált a testnevel?knek, a testnevelés ügyét támogató igazgatóknak, az önkormányzatok képvisel?inek. Az V-VI. korcsoport országos dönt?in eredményesen szerepl? 290, legalább egy pontot szerz? intézmény közül 14 részesült elismerésben. Az ország középiskoláinak pontversenyében második helyen az évek óta kiemelked? eredményeket elér? váci Boronkay György M?szaki Középiskola és Gimnázium végzett. A díjat Fábián Gábor igazgató és az iskola testnevel? tanára Pajor Ferencné vette át.
2010-01-25
Videó megtekintése »