Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Anglia utazás (Cornwall-London) - 2014

2014-05-01 08:17:20
 
Iskolánk minden évben megszervezi, a már- már hagyományos angliai utat, mely ebben az évben Anglia egyik legcsodálatosabb részébe, Cornwallba kalauzolta el a boronkays csapatot. Két tanárunk, Pelczéderné Bodnár Magdolna és Németh Zsuzsa tanárnők, valamint két lelkes segítő élén indult el március 30-án, vasárnap a közel 30 főből álló diáksereg.
 
 
 
Utunk Ausztrián és Németországon át Franciaországba tartott, ahol Calais városához közel buszunk elfoglalta helyét a csalagúti vonatok egyik fülkéjében, majd 35 perc utazás után már Anglia földje tűnt fel a vonatból kiérve. Ezzel megkezdődött a csoportunk több órás útja Stonehenge felé. A nap nagy részét eme remekműnél töltöttük, majd délután elindultunk szállásainkhoz, a Perran Sands nevezetű mobil home parkba. 
 
 
Az elkövetkezendő napok során a csoportunk bejárta Cornwall nagy részét. Köztük ellátogattunk Truroba is, mely Cornwall fővárosa címet viseli, valamint meglátogattunk egy ón bánya völgyében elhelyezkedő, kissé futurisztikus kinézetű, Eden Project névre hallgató létesítményt, melynek célja a környezetvédelemre való felhívás volt. Jártunk Saint Michael’s Mountnál, mely egy szigeten lévő vár volt. Érdekessége abban rejlett, hogy egyrészt csak de. 11 és du. 4 óra között volt látogatható a szeszélyes apály-dagály váltakozása miatt, valamint egy régi monda is tartozott a vár csodálatos látványához.
 
 
Jártunk kicsi, de mégis hatalmas történelemmel rendelkező és csodálatos halászfalukban, köztük Baskervillben is, ahol ki lehetett próbálni az angol tradicionális ételeket, a pasty-t, valamint a hagyományos fish and chips-et. Ezen kívül csapatunk meglátogatott egy híres fóka menhelyet, ahol megcsodálhattuk a különböző fóka fajtákat. 
 
 
 
Kis Dávid további panorámaképei   1   |   2   |   3   |   4   |   5
 
Elutaztunk Lands Endbe is, melynek jelentése a névből eredendően világ vége. Persze nem kell szó szerint érteni, hiszen Anglia legnyugatibb részének legnyugatibb részét nevezték el így, ahol az odaérkező turisták szeme elé egy gyönyörű látvány tárul, hiszen egy tipikus sziklás partvonal szélén állhatnak és csodálhatják a panorámát. A tenger túlnyúl a horizonton, a sziklák teteje ködbe vész. Anglia időjárása is csak adott a látványnak, hiszen majdnem mindig borult az idő, és fúj a szél, amikor pedig kis csapatunk kiállt a sziklákra; hát érezni lehetett a természet erejét…
 
 
Cornwallban közel 5 napot tartózkodtunk, majd péntek este, Londontól nem messze egy átmeneti szálláshoz értünk, mely a Formula 1 nevet viselte. Szombaton korán reggel elindultunk Anglia híres fővárosába, Londonba, ahol a nevezetességek végiglátogatása után lehetőség nyílt szabad programként a városban szétnézni, szuvenírt vásárolni és London kimondottan ügyes és tehetséges utcai előadóit megcsodálni. Szombat délután buszunk elindult hosszú hazafelé vezető útjára. 
 
 
 
 
Ez az utazás nem valósulhatott volna meg a kísérők, a tanárok és a diákok együttműködése, egy tehetséges és lelkes idegenvezető tudása és kalauzolása, valamint két kiváló buszvezető segítsége nélkül. Mindenkinek ajánljuk ezt az utat, hiszen a hangulat és a társaság kitűnő szokott lenni, és a látvány, valamint a történelemben való bolyongás sem utolsó szempont egy ilyen utazás értékelésénél.
 
Kis Dávid 9.A