Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Boronkaysok zandti látogatása

2014-12-05 06:28:06

Magyar tanulóknak immáron negyedik alkalommal nyílt lehetőségük a Zollner vállalatcsoport zandti központi gyáregységének meglátogatására, melynek során a tanulók négy napot tölthettek Bajorországban.

A váci és szügyi gyáregységben történt bejárások után a váci Boronkay György Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium, valamint a balassagyarmati Szent Györgyi Albert Gimnázium tanulói egy tesztet töltöttek ki, ahol a legjobbak egy zandti utazást nyerhettek. A tanulókat Szigeti Ágota és Leskó Krisztina némettanárnő kísérte el.
 
 
Az utazás napján a fiatalok a Zollner vállalat váci parkolójában találkoztak. A három balassagyarmati tanuló, Szabó Petra, Kökény Enikő és Balázs Petra, valamint a három váci tanuló, Bartha Bendegúz, Vízler Gábor és McBrayer Benjámin nagyon gyorsan megtalálták a közös hangot.
 
A barátságos, és elővigyázatos Schmidt János sofőr közreműködésével, a hosszú út után 17 órakor érkeztünk meg a Früchtl hotelbe, ahol egy rendkívül finom vacsorát fogyaszthattunk el. Következő nap a közelben elhelyezkedő anyacéghez látogattunk el, ahol Schlenk Miklós vezetett körbe minket. Feltűnt, hogy a gyárban oktató termek is megtalálhatóak, amelyekben gyakorlati oktatásra van lehetőség. Ezt mi nagyon hasznosnak tartjuk, sajnálatos, hogy Magyarországon nem így működik!
 
Nagy örömünkre Manfred Zollner cégalapító személyesen fogadott minket, majd rendkívül életszerűen mesélt nekünk a vállalat kezdeti éveiről. Zollner úr a beszélgetés végén mindenkit megajándékozott egy „Zollner" órával, amit a világon legnagyobb, és legélethűbb négylábú lépegető robotról, a „Tradin-no"-ról szóló információs anyagokkal egészített ki. Délután Furth im Wald-ban lehetőségünk volt a sárkányt „élőben" is megtekinteni, - ez mindannyiunk számára fantasztikus élmény volt. Függővasúttal jutottunk fel az 1456 méter magas Arber hegyre, ahonnan a bajor erdő csodálatos panorámájában gyönyörködhettünk. 
 
Miután szeretteinknek „Jóskánál" ajándékokat vásároltunk, hogy egy picit ők is részesülhessenek az élményeinkből, a napot Bodenmaisban egy fantasztikus vacsorával zártuk.
 
Következő nap délelőtt Straubingba kirándultunk városnézéssel egybekötött shoppingra, aminek különösen a lányok örültek. Schlenk Mária, a mi „pótanyukánk" és az ő kedves férje, Miklós különös türelemmel és szeretettel kísértek minket a négy nap alatt. Szombat délután utazásunk fénypontja következett, ellátogattunk a Bad Kötztingerben rendezett pünkösdi „Volksfest"-re, ahol megismerkedtünk a korsó fogalmával. Hálánk jeléül magyar táncokat mutattunk be a fesztivál sörpadjain.
 
Sajnos minden véget ér egyszer. A mi utazásunk vasárnap fejeződött be, megannyi szép emlékkel és élménnyel gazdagodva, amiket soha nem felejtünk el, búcsút kellett intenünk.
 
Hálásan köszönjük a meghívást, és a vendéglátást! Néhányan közülünk turistaként biztosan visszalátogatnak majd Bajorországba, vagy karrierjüket a Zollner vállalatcsoportnál építik fel. De szép is lenne!
 
Szigeti Ágota 
német tanárnő