Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Drámai nap vagy drámanap? – Rólunk szól a MESE

2013-04-20 21:33:00

A Boronkay életében 2013. március 26-án először került sor egy olyan esemény megrendezésére, amelyben a 10. évfolyam minden osztálya a nyilvánosság elé állt egy önállóan megrendezett színdarabbal.

Január végén értesültek a diákok erről a programról, négy magyar óra és osztályfőnöki órák álltak a diákok rendelkezésére a felkészüléshez tanítási időben, de csoportos házi feladatnak is szánta a magyar munkaközösség várva a diákság tanórákon kívüli készülését. Intenzív munkát jelentett tehát a diákközösségek számára az előadások létrehozása, s összetett feladatot is, hiszen nem csupán színészi és rendezői tevékenységet kellett végezniük, hanem dokumentálva a felkészülési folyamatot, werkfilmet vagy szöveges-képes beszámolót is kellett készíteniük, s önállóan megtervezett plakáttal felhívni a figyelmet az előadásukra. A meghirdetett célok között szerepelt, hogy az osztály minden tagja kapjon feladatot a programban. Nagy várakozással néztünk tehát a bemutató elé. 

 
A diákok munkáját öttagú zsűri értékelte:
Urbán Márta tanárnő, a zsűri elnöke az igazgatóságot, Juhász Erzsébet tanárnő a magyar munkaközösséget, Kovács Kálmán tanár úr a tantestületet képviselte, a diákokat pedig rutinos színjátszók: Jakubecz Alexandra és Repiczky Tamás 12.P osztályos tanulók.
 
 

 
Nagy izgalommal várta a közönség a zsűri döntését. Vajon melyik osztály nyerte el a fődíjat? Melyik osztályközösség produkcióját értékelte a legszínvonalasabbnak s legerősebb közösségi összefogást mutatónak? Kik kapnak jutalmul egy szabadon felhasználható osztálynapot?
 
Amíg a zsűri tanácskozott, rögtönzött közvélemény-kutatás is lezajlott az ismét zsúfolásig megtöltött díszteremben. A nap sikerét, a diákok véleményét a legerősebben ez a felfokozott érdeklődés mutatta. De a feltett kérdésekre adott válaszokból is kiderült: a 10. évfolyam egységesen kívánja hagyománnyá alakítani az osztályszíndarabok bemutatóját. Kritikus vélemények is elhangzottak, s ezek segítik az eljövendő időszakban a program csiszoltabbá tételét. 
 
A zsűri kritikus, az egyes előadások bírálatát tartalmazó értékelését Repiczky Tamás, 12.P-s diák  ismertette. A közönség soraiból hallatott spontán reakciók azt mutatták, hogy hálátlan feladatot vállalt Tamás, aki nem kímélt senkit, sorra vette az osztályokat, mindenkihez volt bíráló megjegyzése. Szavaiból az is kiderült, hogy nagyon jól ismeri diáktársai ízlését, érdeklődését, mindazon tartalmakat, amelyek az előadások forrásait képezték. Juhász Erzsébet tanárnő szerepe a zsűri által értékesnek tartott produkciós elemek, egyéni és csoport teljesítmények dicsérete lett. Urbán Márta tanárnő hirdette ki a verseny eredményét:
 
 
5. helyen végzett (megosztott) a 10.B és 10.F osztály,
4. lett a 10.A,
3., dobogós helyezést ért el a 10.P,
2. helyen, előtte végzett a 10.G.
1. Ekkor már nagy üdvrivalgás tört ki a 10.N soraiban, hiszen kiszámíthatóan ők maradtak utoljára fordított sorrendű felsorolásban, azaz 94 ponttal megnyerték a versenyt.
 
Gratulálunk minden tízedikes osztálynak a felkészüléséhez, köszönjük a zsűri által adott árnyalt elemzést és értékelést. Tartalmas napot, izgalmas versenyt zárhattunk! Köszönet minden közreműködőnek!
 
G. Teiszler Mária
 

 

Díjazottak

 

- a legjobb rendezés
 
- a legötletesebb jelmez vagy díszlet
 
- a legjobb női szereplő
- a legjobb férfi szereplő
 
- a legjobb női mellékszereplő
- a legjobb férfi mellékszereplő
 
- a legjobb színpadi mozgás
 
- a legszebb beszéd
 
- a legigényesebb plakát
 
 

 

 

10.N osztály

 werkfilm (HAMAROSAN)
 videó az előadásról (HAMAROSAN)
 10.N összefoglaló véleménye (HAMAROSAN)
 
 

 
 

10.B osztály 

 videó az előadásról (HAMAROSAN)
 

 
 

10.F osztály 

 
 

 
 

10.G osztály 

 werkfilm (HAMAROSAN)
 

 
 

10.P osztály 

 fotók az előadásról (HAMAROSAN)
 10.P összefoglaló véleménye  (HAMAROSAN)
 

 
 

10.A osztály 

 videó az előadásról (HAMAROSAN)
 
 

 

Az előadások közötti szünetekben

 Az előadás közötti szünetekben készült fotók

 

 
 

Értékelés

 

 Juhász Erzsébet  zsűritag értékeli a nap produkcióit