Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Egy hét Bajorországban - 2014

2014-06-03 17:30:04

Iskolánk 9.D osztálya és más osztályok tanulói Németországban töltöttek el egy hetet. 

 
 
 
Április 27-én vasárnap reggel 7 órakor indultunk a váci buszpályaudvarról. Ausztriában megálltunk, hogy egy kicsit közelebbről is megnézzük a melki apátságot, ami hatalmas „barokk” élmény volt. Estére Waldkirchenbe, egy bajor faluba érkeztünk. A panzió neve „Gasthof Lamperstorfer” volt, ahol ennek a gyorsan elrepülő hétnek estéit és reggelit töltöttük.
 
 
 
 
Minden nap sok színes program várt bennünket.  A közeli Hutthurmban délelőttönként anyanyelvi tanárok tanítási órán vettünk részt, egy-egy alkalommal három órán is. Ekkor ízelítőt kaptunk abból, milyen, ha valakinek anyanyelve a német, és abból is, hogyan tudjuk a meglévő tudásunkat valódi élethelyzetekben alkalmazni.
 
 
Szeretnék megemlíteni néhányat a látnivalók és programok közül: a Bajor-erdő és ott egy 40 méter magas kilátó, valamint az oda vezető az ún. Baumwipfelpfad, passaui városnézés, az aldersbachi sörfőzde és kolostor, sétahajózás a Duna- és az Inn-folyón, üvegfújó műhely Mauthban, ahonnan néhányan saját készítésű üveggömbökkel tértek haza, valamint séta egy grafitbánya belsejében. 
 
 
 
Összességében ez a kiruccanás remekre sikeredett, és az egész társaság nevében szeretnék köszönetet mondani Molnár Mária és Dr. Behányi Rita tanárnőknek, hogy elkísértek minket, és végül, de nem utolsósorban Mauterer Zsuzsanna tanárnőnek, a 9. D osztályfőnökének, aki mindezt lehetővé tette és megszervezte.
 
 
Pauer Tamás