Éjszakai kirándulás

Életem első túráján vettem részt a túraszakosztály szervezésében. Részemről egy nagy bevállalás és kihívás volt ez az éjszakai túra. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, így mentálisan és fizikálisan is készen voltam rá. Kisseb megterhelésnek bizonyult viszont, mint számítottam rá.
A kirándulás pénteken kezdődött, a 16:39-es kispirossal mentünk egészen Nógrád megállóig.

Innen kezdődött a 25 kilométeres gyaloglás. Nem sok menetelés után megálltunk egy réten, ahol megnézhettünk egy csillagot közelebbről. Ez egy nagyjából fél órás pihenőnek felelt meg.
Ezután továbbmentünk a következő megállónk felé, ami Királyréten volt. A túra izgalmas és kalandokkal teli része itt kezdődött. Nagyjából 2-3 kilométer séta telt el jégen csúszkálással, ahol szerencsére nem estem el, sőt még élveztem is a terepet. Folyamatosan megálltunk bevárni a lassabban haladó kirándulókat, ekkor volt időnk inni, enni és kicsit kifújni magunkat.
A rövid séta után elérkeztünk egy elágazáshoz, ahol volt 2 lehetőségünk. Az egyik az egy egyszerűbb, de hosszabb aszfaltos út volt, a másik pedig egy veszélyesebb, adrenalindúsabb szakasz volt, körülbelül 300 méter. Az első 100 az viszonylag egyszerűnek bizonyult, azonban után kezdett el szűkülni és egyre jobban csúszni az út. Mivel elöl mentünk így a legveszélyesebb résznél két társammal ott maradtunk és mindenkinek segítettünk átkelni a szűk szakaszon. Mindenkit bátorító szavakkal bíztattunk, sokan meg is köszönték. Ez a rész után könnyen lehetett tovább haladni, egészen a Királyrétig. Itt tartottuk az első hosszabb pihenőt. Volt egy kis fogadó, ahol használhattuk a mosdót és lehetett meleg italokat venni.
A túránk folytatódott, ekkor a Nagyhideg-hegy volt a következő célpont. Az út a hegyre több kisebb megállóval zajlott, mindenki tudott enni és a termoszban hozott meleg teáját vagy kávéját meginni. Az idő is kegyes volt hozzánk, így pulcsiban is lehetett túrázás közben haladni.A Nagyhideg-hegyre menetelve az út nagyon le volt fagyva és sok kanyar is volt benne, így nem volt jó visszacsúszni. Sokan estek el, de szerencsére senki nem sérült meg és mindenki feljutott a tetejére. Igaz a turistaházig nem mentünk el, mivel nagyon meredek volt és nem volt mit látni, viszont így is pihentünk az emelkedő aljában.
Utunkat a Csóványos felé vettük, erre a hegygerincen mentünk főleg, ahol nagyon nagy szél fújt, így jól átfagytunk. A kilátó előtti emelkedő aljában el lehetett dönteni, hogy ki szeretne felmenni és ki kikerülni a hegyet. Rajtam kívül 7-en, Kaszás Gyula tanárúr kíséretében felmentünk a kilátóig, ahol a meredekség miatt jól át is melegedtünk. Innen lefelé találkoztunk a csoport másik felével, akik kikerülve a csúcsot haladtak tovább a Foltán-keresztig.
Itt megint egy nagyobb pihenő várt ránk. Én megettem maradék szendvicsem és ittam egy kevés teát. A szusszanás után következett a végső állomás, Diósjenő. Az ide vezető út az elején gyorsan telt, sok csúszós, meredek résszel, főleg guggolva vagy ülve közlekedtünk. A faluba beérve az első emberek elkezdtek egyre nyűgösebbek lenni, de sikeresen elértünk az állomásig, ahol a szélvédett váróteremben vártunk a 6:30-es vonat érkezésére.
A tervezett vonat a 4:30-es lett volna, viszont a szélsőséges helyzetek miatt, 2 órát késtünk.A vonaton visszafelé végig aludtam, és leszállva róla, elindultam a komp felé, ahol a túloldalon vártak, hogy hazavigyenek. Otthon körülbelül 10 óra alvás után ébredtem vacsorára.
Összegezve a kirándulást. Nagyon élveztem az egészet és úgy gondolom, a jövőben is csatlakozni fogok ezekhez a szervezett túrákhoz. A kihívást sikeresnek könyvelem el. Kezdetben nem tudtam, hogy ki fogom-e bírni, de egyészen a vonatig meg sem fordult az álmosság a fejemben.