Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

ERASMUS+ Bécs, 2017.október 29. – november 25.

2017-11-26 08:46:00

Tegnap délután hazaérkeztek Erasmus-os diákjaink. Négy hetet töltöttek Bécsben, s az őszi szünetet leszámítva három hetet hiányoztak a tanításból. Hogy milyen volt ausztriai munkájuk, milyen tapasztalatokkal tértek haza? Erről szóljon három diák véleményéből, s a kísérő szaktanár összefoglalásából kiragadott idézet.

„…. Mindent egybevetve szerintem nagyon jó hónapot zártunk Bécsben. A nyelvhelyességem fejlődött, s hetek során egyre bátrabban szólaltam meg angolul. Szakmailag is pozitív tapasztalatokat tudtam szerezni: megismerkedtem különböző hegesztési technikákkal, és megtanultam használhatóra beállítani a hegesztőgépet. …”

 

 

„…. A cégnél is sok szerencsét kívánva búcsúztak, és már mi is kezdtük érezni, hogy ezzel a társasággal szívesen maradnánk még. Eleinte még fura volt az új légkör, de 1 hét után már jól kialakultak a szokások, ki mikor jár haza, ki kivel merre jár, ki kivel tölt együtt több időt, egyszóval minden megoldódott. Az estéket is egyre gyakrabban töltöttük közösen, a délutáni tanulás után ilyenkor maradt idő a kikapcsolódásra, de azért összességében nem merültünk ki szerintem. Érdekes volt belekóstolni a mindennapi ingázásba egyedül a bécsi tömegközlekedésen, a több mint egy órás út és átszállás szintén új volt, teljesen más, mint itt, Vácon elbuszozni az iskoláig. Hála tanárainknak, a kultúrából is sokat láthattunk, a péntek estéket mindig múzeumban kezdtük, és fakultatívan szombatonként is mindig megnéztünk valami érdekességet a vasárnapi kötelező programon kívül. Magunk is sokat jártunk a városban első héten, a belvárosba eljutni is egyszerű volt, és a csodás szobrok és épületek sokasága még inkább lefoglalt minket. Rengeteg kép készült, a városról, rólunk, főleg a közös kártyázások vagy csak beszélgetések, sütievés vagy épp kávézás közben. Szerintem megérte a kint töltött egy hónapos szakmai gyakorlat, mind szakmailag, mind kulturálisan sokat fejlődtünk, ehhez fontos volt a cég és még inkább a társaság ami kint összekovácsolódott. …”

 

 

„… Összességében pozitív érzéseim vannak a programmal kapcsolatban. Szoros emberi kapcsolatokat építettem és életre szóló emlékeket szereztem. Világot láttam, megtanultam kifejezni magam idegen nyelven. Fontos tapasztalatokat szereztem. A szakmában és az életben is. …”

 

 

„ … Meglátásom szerint a diákok kiválóan végezték el a feladatukat, rendkívüli, pozitív hozzáállást tanúsítottak, és kimagasló szorgalomról tettek tanúbizonyságot. Kiválóan alkalmazkodtak a változó körülményekhez. Úgy gondolom sok tapasztalattal gazdagodtak. …”