Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Javító- és osztályozó vizsgák

2013-08-13 16:39:11

A javító- és osztályozó vizsgák 2013. augusztus 28-án 8.00 órakor kezdődnek.

Megjelenés a nevezett időpontban, az iskola Dísztermében, bizonyítvánnyal. Bizonyítvány hiányában a vizsga NEM kezdhető el.
 
A Díszteremben tájékoztatást adunk a vizsgák menetéről, majd ezt követően az írásbeli köteles tantárgyak vizsgája a D018-as teremben kezdődik 8.30-kor.
Az írásbelik hossza tantárgyanként 60 (matematikából 90) perc.
Az írásbelin részt kell venni a matematika illetve idegen nyelv tartárgyakból vizsgázóknak. A többi tantárgy csak szóbeliből áll. Az írásbeli vizsgán a felügyeletet Heiszig Melinda látja el. 
Matematikából csak annak kell szóbelizni, akinek az írásbelije sikertelen volt.
 
A javító vizsgák vizsgabizottság előtt történnek.
A vizsgabizottság tagjai: dr. Mindáné Kolostori Nóra
                                        Véglesiné Bíró Erzsébet
                                        Szigeti Ágota
 
A vizsgabizottság elnöke: dr Mindáné Kolostori Nóra
A szóbeli vizsgákra a tájékoztatót illetve az írásbeli vizsgát követően kerül sor az A014-es teremben.
Az írásbeli feladatsorokról illetve szóbeli tételekről a munkaközösség vezetők gondoskodjanak.
 
Az osztályozó vizsgákat a szaktanárok tartják. Angolból az A114-es teremben, németből a C114-es teremben, egyéb tantárgyakból a B018-as teremben. Egy napon kettőnél több tantárgyból osztályozó vizsga nem tehető. Több tantárgy esetén a vizsga időpontját a vizsgáztató tanárral egyeztetni kell.
 
A javító és osztályozó vizsgák eredményének kihirdetése kb. 12.00 órakor lesz a Díszteremben.
Kérem az érintett osztályfőnököket, hogy 11 órára jöjjenek be a bizonyítványok megírása végett.
 
Az érintett tanulók névsora a mellékletben található.
 
Kaszás Gyula
igazgatóhelyettes