Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Nyugdíjas találkozó - 2013

2013-03-21 20:06:58

Az évente megrendezésre kerülő, idén február 28-án megtartott rendezvény első részében az iskola tehetségei adtak egy rövid műsort, majd Fábián Gábor igazgató úr számolt be a nyugdíjasainknak az elmúlt év történéseiről, sikereiről. 

A rendezvény vissza-visszatérő eseménye, hogy az adott tanévben nyugdíjba vonuló kollégáinkat e találkozók alkalmával búcsúztatjuk. Most sem volt másként, az igazgató úr idén is elköszönt két újonnan nyugdíjba vonuló munkatársunktól, méltatta Behány Andrásné, Margitka és Dr. Ullrich István a hosszú évek alatt iskolában végzett munkáját.
 
 
Egy nemvárt tragikus hírre is reagáltak az egybegyűltek, amikor egy perces néma felállással tisztelegtek az előző nap elhunyt Rauscher István emléke előtt.
 
Az est következő pillanatai is az emlékezésről szóltak, Dr. Molnár Lajos elevenítette fel az idén elhunyt Takács Károly (1928–2012) kollégánk pályáját, aki iskolánkban 1977-től 1981-ig zömében a gyakorlati oktatás vezetőjeként tevékenykedett. 
 
A találkozó utolsó, hivatalos részében Zopcsák László szólt az egybegyűltekhez, felhívta a figyelmet a Boronkay Baráti Kör elkövetkezendő rendezvényeire.
 
 
A továbbiak már kötetlen formában az ebédlőben zajlottak, lehetőség nyílt egy kis uzsonnára, beszélgetésre, emlékidézésre. 
 
 
A hangulatos összejövetelt újra egy csoportkép elkészítésével zártuk. 
 
Hujbert István
 

 Fábián Gábor. beszámolója (Pataki Sándor felvétele)

 Búcsú az nyugdíjasoktól (Pataki Sándor felvétele)

 Megemlékezés Takács Károlyról (Pataki Sándor felvétele)