Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Party Petra sikere a Kitaibel Pál Versenyen

2013-06-20 08:37:02

Party Petra (10.g) a 2013. június 14-16-án Mosonmagyaróváron megrendezett 37. Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Versenyen a második helyezést szerezte meg. 

 
 Az előadáshoz készült panorámakép a gyurgyalagok váci élőhelyéről (Fotó: Nagy Sándor Márton - Marcy)
 
A háromfordulós verseny döntőjébe az ország minden részéből csak 20-20 olyan versenyzőt hívtak be a szakközepes és gimis kategóriában, mind a 9., mind a 10. osztályokból, akik az első két forduló akadályait már sikeresen vették. A szellemi küzdelembe való belépő 400 magyar állat-, növény - és gombafaj magabiztos felismerése volt.
 
Az óvári első versenynap folyamán reggel 8-9-ig faismereti teszteket, majd az Élet és Tudomány, s a Természetbúvár cikkeiből összeállított feladatlapokat oldottak meg. E délelőtt folyamán tartották még meg a vetítettképes kiselőadásaikat is. Petra előadásának címe „Az év madara avagy Fenntartható-e a gyurgyalagok élőhelye Vácon?” volt. Aznap kora délutánra megszülettek a részeredemények és kategóriánként, osztályfokonként 5-5 fős csoportok jutottak a szóbeli küzdelmekbe. A késő délutánig tartó, igen nagy összpontosítást igénylő megmérettetés számos további összetett feladatot tartalmazott. Többek között cikkeket kellett elemezni, értelmezni, állathangokat kellett felismerni, képről és a csontvázuk alapján kellett hazai állatokat azonosítani, és még a magyar nemzeti parkokkal kapcsolatos tudásukról adtak számot a versenyzők. 
 
 
A másnapi eredményhirdetésen derült ki Petrának és kísérőjének - és egyben felkészítő tanárának, Sturcz Anitának -, hogy az előkelő második helyezést szerezték meg. Biológiából hazánkban, e korosztálynak, az OKTV előtt talán e verseny a legrangosabb megmérettetése. 
 
 
Party Petrától megtudtuk még, hogy jövőre e tantárgyból az OKTV-n is elindulna, ennek érdekében a következő tanévben felvenné a biológia faktot. Nem teljesen kiforrottak még a pályaválasztási tervei, de annyi bizonyosnak látszik, hogy mindenképpen biológiával kapcsolatos pályára készül. Jelenleg úgy látja, leginkább gyógsszerész szeretne lenni.
 
Hujbert István
 

 További fényképek a versenyről

 Élet a váci löszfalon és környékén (Fotó: Marcy)


A versenyen bemutatott kiselőadásához készített prezentáció