Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Szent György-nap - 2013

2013-05-14 19:38:40

 

„Mi az?” – kérdezte Vén Rigó. „Tavasz” – felelt a Nap.
„Megjött?” – kérdezte Vén Rigó. „Meg ám!” – felelt a Nap.
„Szeretsz?” – kérdezte Vén Rigó. „Szeretlek!” – szólt a Nap.
„Akkor hát szép lesz a világ?” „Még szebb és boldogabb!”
 
Szabó Lőrinc e kedves, tavaszt üdvözlő versével köszöntötte április 27-én az iskola névadója tiszteletére rendezett ünnepség műsorközlő háziasszonya, Moldovanu Alexandra a hagyományos Szent György-napi rendezvényünkön megjelent vendégeinket, munkatársainkat és diáktársakat. 

Boronkay Baráti Kör közgyűlése

Az ünnepség kezdete előtt a 10 éve megalakult Boronkay Baráti Kör jubileumi közgyűlése már reggel 9 órakor elkezdődött, amelynek nagy jelentőségét ezúttal az adta, hogy elfogadták az írásba foglalt működésüket szabályzó elveket és megválasztották a BBK irányító szervét, az elnökséget is. 

További részletes beszámolónk az eseményről HAMAROSAN.

Az újonnan megválasztott tisztségviselők lettek:

(balról jobbra) Erőss Sándor (pénzügyi ellenőr), Dian János (elnökhelyettes),Vácy Emese, Fábián Gábor (elnök), Bagyin József, Zopcsák László, dr. Molnár Lajos, Ujvári István (tiszteletbeli elnök)

 Fotógaléria az eseményről

 A közgyűlés megnyitása (Bagyin József)

 A választás levezetése (Vezeti Bagyin József)

 Fábián Gábor beszéde az iskola jelenlegi helyzetéről

 Ujvári István bemutatja a jelölteket 1. rész

 Ujvári István bemutatja a jelölteket 2. rész

 Közgyűlés zárszava, Fábián Gábor beszéde

 


 

Ünnepség az aulában

 

E napon nyílt meg a földszinti folyosón a diákok képzőművészeti alkotásait kiállító Szent György-napi tárlat, s az első emeleten az iskolatörténeti múzeumunk első tárlóit bemutató kiállítás, e nap délelőttjén volt a Boronkay Baráti Kör tisztújító, s az alapokmányt módosító közgyűlése is. Valóban ragyogó tavaszi napsütés volt aznap, így minden adott volt arra, hogy az iskola újra egybegyűlt szélesebb társadalmi közössége a névadójának tiszteletére adott ünnepségen megint egy kicsit önnön magára csodálkozzon, áttekintse, milyen munka áll már mögötte, s mi vár még rá a jövőben. 

E helyzetismertetésben segített, az ünnepség első epizódjaként Fábián Gábor igazgató úr, aki megint hosszasan tudta felsorolni a 2012/13-as tanév országos jelentőségű eredményeit. A beszámolóját ezúttal rendhagyó módon meg-megszakította egy-egy idei díjazottunk kiselőadása, akik bemutathatták e közönségnek is a kutatásaik eredményeit. Négy diák-alkotóműhely jött el: az „Audi Kreaktivity”, a „Magyarok a Marson” boronkays csapatai mutatták be a versenygépeiket, majd Hujbert Kata, Hujbert Anna biofizikai és Krivánszky Sára nyelvészeti idei Tudok különdíjasok adtak rövid ismertetést kutatásaik eredményeiről. 

  Megnyitó

  Igazgatói beszámoló 1. része

A 8. Magyar Alkalmazott Mérnöki Tudományok Versenyén, azaz a Magyarok a Marson nevű versenyen összesen 39 csapat indult, de csak 27-nek sikerült beindítani a járműveket. A 27 csapatból mindössze 5 volt középiskolás, a többi különböző egyetemekről jött. A versenyen csak egy középiskolás csapat előzte meg a Boronkayt. Akikre büszkék lehettünk: Antal Zoltán, Berzeviczy-Nagy Zsolt 12.F osztályos, Bodor Bálint, Nagy Richárd, Kaszás Dániel, Katona Mátyás, Polgár Balázs, 12.B osztályos tanulók voltak. Veres József és Kovács Kálmán tanár urak segítették őket.  

  Magyarok a Marson

2012 októberében Győrött, az Audi Hungária által kiírt versenyen saját tervezésű és kivitelezésű járművükkel csapatunk nyerte meg az Innovációs díjat. Akiknek a sikert köszönhettük: Polgár Balázs, Katona Mátyás, Kaszás Dániel, a 12.B osztály, Kalmár Balázs és Antal Zoltán a 12. F osztály tanulói voltak. Ismét Veres József és Kovács Kálmán tanár urak segítették őket.

  Audi Kreaktivity-verseny


  Igazgatói beszámoló 2. része

Március 23-án rendezték meg Tatabányán a Tudományos Diákkörök (TUDOK) XIII. Országos Konferenciáját. Két kategóriában is képviselte a Boronkayt három tanulónk: Krivánszky Sára, a 10. G-ből a szociológia szekcióban, Hujbert Kata és Hujbert Anna 11. G osztályosok a fizika – matematika - növényélettan szekcióban kaptak különdíjat. A díj értékének megítéléséhez feltétlenül hozzátartozik az, hogy ez a konferencia a Kárpát-medence teljes magyarságának legrangosabb diáktudományos megméretése. 

Először Krivánszky Sára bemutatója következett, akinek kutatási témája „A cigány nyelv használata néhány Nógrád megyei településen” volt. Őt Gergelyi Katalin tanárnő segítette.

  Krivánszky Sára előadása

A nyelvészeti bemutató után Hujbert Kata és Anna természettudományos előadásának rövid kivonatát hallgathattuk meg, előadásuk címe volt: „Sugárhatás a babokra – A babokra?”. Az ifjú kutatókat a versenyre dr. Tóth Eszter készítette fel.

  Hujbert Kata és Hujbert Anna előadása


A műsort Szabó Lőrinc bevezetőben idézett tavaszi hangulatban folytatta az iskola énekkara, s aki e vidámságot tovább fokozta az nem más, mint a műveket betanító és kart vezényelő Jendrék Gabriella tanárnő volt.


Az önfeledt percek után a találkozó meghitt mozzanata következett, Boronkay Györgyre, a névadónkra emlékeztünk. A nagyszerű ember és tanár mellszobrára egykori diákjai helyezték el a tisztelet és köszönet koszorúját. Iskolánk nevében Csendes Csabáné, valamint Cserny Péter és Gyimesi Sándor koszorúztak.

  Boronkay György szobrának megkoszorúzása


Az ünnepi műsor folytatásaként olyan tanulóink művészi előadásában is gyönyörködhettünk, akik tehetségük révén az idei tanévben valamilyen díjban részesültek. A sort Kalácska Eszter kezdte, aki megnyert egy Kárpát-medencei szavalóversenyt, és iskolánkat képviselve Győrben, a Kazinczy Szép Magyar Beszéd országos döntőjében is, ahol a „példamutatóan szép magyar beszédéért” egy Kazinczy-emlékérem boldog tulajdonosa lett. Ezúttal egy tanulságos mesét hozott közénk, azt mondta el.

  Kalácska Eszter mesét mond


A vers után dr. Habil Wachtler István, a Károly Róbert Főiskola tanára, a főiskola szenátusának tagja, iskolánk egykori diákja mondott egy igazán emelkedetten szép ünnepi beszédet, amelyben felidézte régi iskolai emlékeit, Boronkay tanár úr alakját, és kihangsúlyozta az oktatás szellemi nemzetépítő szerepét.

 

Polgár Balázs, a 12. B osztály diákja, a 2013-as Ki Mit Tud regionális versenyének első helyezettje, az Audi-verseny bemutatója után, most másodjára is lenyűgözte a közönséget, ezúttal virtuóz zongorajátékával.

  Polgár Balázs zongorajátéka


A zongorajáték után Zopcsák László emelkedett szólásra, aki a Boronkay Baráti Kör aznap délelőtt folyamán történt közgyűlésén elhangzottakról, s a Kör döntéseiről számolt be.

  Zopcsák László beszámolója


Koncsor Milán 12. P osztályos diákunk már évek óta foglalkozik versírással, ezen az ünnepségen „A Szülőföldem” címmel megjelent országos pályázaton első díjat nyert költeményét szavalta el. 

  Koncsor Milán mondja saját versét


A két jubileumi iskolatörténeti könyv szerkesztésekor született meg az alkotókban az a gondolat, hogy egy iskolatörténeti kiállítást kellene létrehozni az elmúlt hatvan év tárgyi és szellemi emlékeiből. Elkészült az első emeleti folyosón e kiállítás első hat tárlója, s ennek létrejöttének fontosságát, értékeit méltatta Zomborka Márta, Vác város közgyűjteményi és közművelődési referense.

  Zomborka Márta nyitotta meg iskolatörténeti kiállításunkat


Az ünnepi műsor utolsó számaként a résztvevők megtekinthették azt a boronkays ifjat, aki egy kalotaszegi legényes táncszólóval nyűgözte le az egybegyűlteket. Mráz Benedek a Vác Néptáncegyüttes tagja, 12. G osztályos tanuló, felkészítő koreográfusai Czinóber Klára és Káránsebessy Balázs voltak. Benedek az együttessel már több rendezvényen szerepelt, többek között a Duna Televízió Röpülj, páva című műsorában, Szlovákiában, Erdélyben és Finnországban is.

  Mráz benedek tánca


A 2. kamera folyamatos felvétele a délelőtti eseményről:

 1. rész2. rész3. rész4. rész5. rész6. rész

 Fotógaléria a délelőtti ünnepségről

 


 

Koszorúzás

Az ünnepség a Boronkay síremlék megkoszorúzásával fejeződött be, ahol Sztebel Krisztina 11. N osztályos tanuló adott elő egy szép Túrmezei Erzsébet verset, s Bodnár Ferenc nyugdíjas tanárunk osztotta meg a síremlék előtt tisztelgőkkel megemlékező gondolatait. A sírnál a Boronkay Baráti Kör tagjai és az emlékező osztályok képviselői helyezzék el koszorúikat.

 Fotógaléria az eseményről

  Koszorúzás kezdete

  Bodnár Ferenc megemlékező beszéde

  Koszorúzás

  Koszorúzás a sírnál (Pataki Sándor felvétele)

 


 

Fogadás

Az ünnepség végül is az éttermünkben tartott állófogadással zárult, ahol Veres József, az iskola egykori diák, jelenlegi gépész szaktanárunk, a BBK tagja mondott pohárköszöntőt. 

 Fotógaléria az eseményről

  Veres József pohárköszöntője

  Hozzászólás a pohárköszöntőt követően

Ez a gazdag program talán minden résztvevőben megerősítette, hogy az iskolánk újonnan elért szép sikerei olyan munkára utalnak, amelynek eredményeként újabb tettrekész, jól felkészült szakemberek generációja léphet ki az iskola kapuin túlra. A jelenvolt öregdiákok leplezetlen meghatottsággal nyugtázták a nap végén, hogy továbbra is rendkívül büszkék lehetnek egykori alma materükre.

Hujbert István
 

 

Az újonnan megnyílt iskolatörténeti kiállítás

 Virtuális tárlatunk