Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium
  1. Nyitó oldal
  2. Nyitó oldal
  3. Túrázóink őszi tekergése

Túrázóink őszi tekergése

2013-10-22 07:51:52

Őszi biciklitúrára indult a Boronkay Túraszakosztály október 19-én reggel nyolckor iskolánk elől. A defekteket ugye ilyen alkalmak esetén nem szabad kihagyni, így egyből egy szereléssel indult a túra. A csapat eleje így jelentős késéssel érkezett meg Verőcére, ahol a sereghajtó-szerelő részleget Jakus tanár úrral az élen megvártuk.

 
Verőcéről továbbindultunk a sok helyen már-már katasztrofálisnak is nevezhető bicikli úton Kismaroson át a kóspallagi elágazáshoz. Van arrafelé egy „bukkanós” híd, majd rögtön utána egy éles bal kanyar kombináció. Az első szakaszban egy delikvenst láttam amint az árokba vetette magát, nem tudom utána még hányan követték (természetesen az úriembernek semmi baja nem esett, ha jól tudom). Nemsokára rátértünk egy földútra, ami a kerékpárutat köti össze a főúttal, és azzal együtt a kóspallagi elágazással. A főút mellett megvártuk a menet végét, majd Kaszás tanár úr  ismertette a tervet, miszerint a törökmezői elágazásnál, a kóspallagi templomnál, valamint a kisinóci túristaháznál kell megállni és bevárni a végét, illetve hogy az menjen előre, aki tudja, hogy merre kell menni. Ezután Jakus és Tumann tanár urakkal az élen megindultunk a hegynek.
 
 
Négyen egyből az elején elszöktünk a mezőnytől, útközben sok sikert kívánva egy egysebességes „falubicajos” iskolatársunknak. Nagyon jó időnk volt. Kicsit derengett a Nap is, de legfőképpen borongós, felhős idő volt csapadék nélkül. Pont kellemes volt, mivel nem izzadtunk mint a lovak, de meg se fagytunk a kétkerekű paripákon. Annyi azért nem volt kellemes, hogy több volt a kátyú a kelleténél néhány helyen és egy felfelé menetben előző autós is ledudálta a fejünket, mivel nem volt neki elég másfél sáv az előzéshez. De rendben felértünk a törökmezői elágazáshoz, ahol a buszmegállóba beállva megvártuk a többieket.
 
 

Kisvártatva megérkezett Jakus tanár úr is, és megállapította, hogy egy buszmegállóba nem fogunk beférni, szóval induljunk tovább nyugodtan. Nem kellett kétszer mondani, és már száguldottunk is lefelé Kóspallag irányába. Az őszi fák közt a kanyarokban egymás után forduló bringások menete fantasztikus látvány volt, a bicajok (bár némelyik élénken nyikorogva, tiltakozva a nagy sebesség ellen) csak úgy suhantak lefelé. Aztán persze jött egy emelkedő szakasz. Nem egy durva típus, hanem csak egy kisebb lankás emelkedő, de megint négyen előre kerültünk. Az emelkedés végén ismét csak legurultunk, majd a Kóspallag–Márianosztra elágazásnál Kóspallag felé fordultunk. Itt ismét csak felfelé tekertünk, egészen a templomig, ahova a következő beváró hely volt meghirdetve. De Jakus tanár úr ismét úgy gondolta, hogy itt nem fogunk elférni, és előre küldött minket a kisinóci turistaházig. Itt egy huzamosabb piknikezési időre volt kilátás, mert telefonhívások alapján a csapat harmadik negyede még csak akkor ért a Kóspallag–Márianosztra elágazáshoz.
 
 
Mivel délelőtt tíz óra már el is múlt, előkerültek a szendvicsek, és megkezdtük a várakozást. 
 
Néhány kisebb műszaki hibát is kijavítottak, minek keretében Jakus tanár úr csomagtartóra szíjazott táskájából egy komplett pumpa is előkerült.
 
 
De végre-valahára a vége is megérkezett. Ekkor Kaszás tanár úr kijelentette, hogy tizenegy órakor indulunk tovább, hogy a végének is legyen ideje pihenni (vagyis az eleje több mint egy órát pihent). Tizenegy előtt pár perccel egy csoportfotó után valóban elindultunk Nagyírtáspuszta felé. Akik szerettek volna, azok ott maradtak, mivel arra mentünk visszafelé is.
 
 
 
 
 
 
Induláskor a szemem sarkából annyit láttam, hogy a nemrég említett „falubicajos” úriember defekt miatt megállt. Az emelkedőn természetesen már az elején lehagytuk a vezető tanár urat, de az első adandó alkalommal megálltunk és bevártuk. Ám ekkor közölte, hogy menjünk csak nyugodtan. Ismét nem kellett kétszer mondani, és már tekertük is a drótszamarat, ahogy a csövön kifért. Fel még egy emelkedősebb szakaszon, majd lejtmenetben feljebb váltva megindultunk, ismét csak négyen az első sorban. Az avarral fedett, őszi fákkal szegélyezett kanyargós aszfaltcsík, mint a szél suhant a kerekek alatt, néha egy lassító célzattal, orvul odaépített fekvőrendőrrel tarkítva.
Felértünk a Szent Orbán fogadóhoz, ahol megvártuk a többieket. Szépen érkeztek meg sorban a résztvevők.
(panoráma link)
Kisvártatva a defektet szenvedett srác is megérkezett, megdöbbenést keltve, hogy hogy lehet ilyen gyorsan defektet cserélni vagy javítani. De kiderült, hogy egy másik bicajjal tekert fel, amit egy lent maradótól kért kölcsön. Fent egy rövidebbnek mondható szusszanás és egy-két fotó után indultunk tovább.
 
 
Lefelé Tumann tanár úr vezette az elejét, és joggal lett említette meg valaki, hogy lefelé csak ésszel, mert az avaros, apró kavicsos kanyarokban egyszer-kétszer éreztem megcsúszni a hátsó kereket. Leérve nem volt egyszerű lendületből begurulni a kisinóci turistaház elé, mert a defektes delikvens úgy ahogy volt, felfelé meredező első villával otthagyta a bicaját, de azért be lehetett kanyarodni. Ugyanakkor a másik defektes nebuló (aki az indulásnál eresztett le) kicsit elmérte a féktávot, és csak egy nagyobb oldalas-sodródás után sikerült megállnia a kavicsos parkolóban.
 
Egy újabb rövidebb megálló után újra nekivágtunk az útnak. A turistaházat elhagyva lefelé indultunk Kóspallag irányába, majd néhány kerékrecsegtető csatorna miatt megsüllyedt vályút elhagyva ráfordultunk a szokolyai útra. Hát nem is tudom... Azt már bátran nevezhettük hegymenetnek, amit ott kaptunk „emelkedős-utca” címen. Kattogtak a váltók, nyögtek az emberek, de végül ismét csak felértünk egy tetőponthoz, ahol megint csak megvártuk a végét, miközben egy fakitermelő munkagép lelkesen megdudált minket, amint sorfalat álltunk neki az út két szélén. Az újraindulás után ismét lejtmenet következett. Szűk, kanyargós, avaros, néhol alattomos kátyúkkal tarkított szakasz. Majd ennek vége lett, és egy meredekebb leejtős kanyar után a semmiből előugrott a Királyrét–Szokolya kereszteződés. Itt természetesen megálltunk, csak akik fentről érkeztek, a kanyar miatt nem igazán láttak minket előre. Ebben a leejtős, avaros, rövid, beláthatatlan kanyarban csak ketten csúsztak ki, a többieknek sikerült megállniuk az ilyet. 
 
Mikor mindenki (többé-kevésbé) épségben megérkezett, ismét Tumann tanár úrral az élen elindultunk Szokolya felé. Nagyon jó tempóban haladtunk a kellemesen leejtős részen. Mint utóbb kiderült, alattomos szembeszelünk volt, amiből a harmadik-negyedik helyen semmit nem lehetett érezni. Szokolyán nem álltunk meg, haladtunk tovább immár Kismaros irányába. A kisvasút végállomásánál még egyszer megvártuk a sereghajtó szakaszt, majd onnan már végső állomásként Vác felé indultunk, amit a kerékpár úton szépen teljesített is a csapat. 
 
 
Mindent összevetve kiváló időnk volt szinte tökéletes (a kátyúk, fekvőrendőrök kimaradhattak volna) tereppel, és egy jó kis társasággal. Köszönet a szervezésért, remélem még több ilyenre is sor fog kerülni valamikor a jövőben.
 
Szmandray Marcell 10.B

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik elengedhetetlenek az oldal működésének szempontjából.