Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Váci emlékezés az aradi vértanúkra

2012-10-10 19:10:00

Hagyományosan a Rózsakertben található emlékoszlopsornál tisztelegtek a váciak a szabadságharc hősei, az aradi vértanúk emléke előtt.

A Himnusz eléneklése után a Karolina Katolikus Általános Iskola 7/b és 8/a osztályos diákjai zenés-verses műsorral idézték fel a vértanúk emlékét, majd Szalárdy József Attila, az iskola igazgatója mondta el emlékidéző beszédét. Bevezetőjében szólt az 1848/49-es forradalom és szabadságharc történelmi hátteréről, majd a 13 aradi vértanú alakjának, életrajzának egyenkénti felvázolása után idézte a hősök búcsúszavait is. A beszéd végén a szónok emlékeztetett a levert magyar szabadságharc világvisszhangjára, következményeire is és arra, hogy az akkori császári haditörvényszék ítélete alapján és Haynau tábornok ítélkezései szerint nem csak Aradon voltak kivégzések: Pesten, Magyarország első alkotmányos miniszterelnökét, gróf Batthyány Lajost is golyó általi halálra ítélték
 
A parkban elhelyezett, aradi vértanúkra emlékeztető egyéni táblákra egy-egy iskola, intézmény képviselői helyezték el koszorúikat, majd a szabadságharc emlékére állított központi táblánál az önkormányzat nevében Fördős Attila polgármester, valamint Mokánszky Zoltán és Pető Tibor alpolgármester koszorúzott, illetve a pártok, civil szervezetek, polgárok rótták le kegyeletüket
 
 
 
Iskolánk nevében Fábián Gábor igazgató úr és Urbán Márta igazgatóhelyettes tisztelgett Török Ignác mellszobra előtt.
 
Az emlékünnepség a Szózat eléneklésével, továbbá a Váci Huszár- és Nemzetőr Bandérium díszsortüzével és tisztelgésével ért véget.
 
(Vác Város honlapjáról)