Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

XXX. Nemzetközi Magyar Matematikaverseny sikerek

2024-05-06 09:34:00

Április 24-28. között rendezték meg a XXX. Nemzetközi Magyar Matematikaversenyt Nagyváradon. 

A találkozón a matematikát magyar nyelven tanuló kb. 250 diák és az őket kísérő 60 tanár vett részt Kárpátalja, Erdély és a Partium, Délvidék, Felvidék és az anyaország képviseletében.

A Boronkay, mint eddig minden alkalommal ezúttal is meghívót kapott a találkozóra. Az iskolát 4 diák (Kovács Antal 9.A, Fóris Kristóf Zalán 11.I, Garai Nándor Márton 12.I és Kósa Dániel 12 I) és egy kisérő, Dr. Minda Mihály képviselte a rendezvényen.


Az első nap a megnyitót a Partiumi Egyetem dísztermében tartották. A második napon Nagyvárad nevezetességeivel ismerkedtek a résztvevők. A harmadik napon délelőtt a diákok megírták a verseny dolgozatokat, majd délután csapatépítő játékon vettek részt. Szombaton Nagyszalontán jártak Arany János nyomában, majd utána a mézegedi cseppkőbarlangot látogatták meg. 


Vasárnap került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre. Diákjaink nagyon szép eredményeket értek el. Kósa Dániel különdíjat, Garai Nándor Márton dicséretet, Kovács Antal második díjat kapott.